Elérhetőségek

Képeslevelezőlap-gyűjtők Egyesülete

Cím: 9700 Szombathely,
Kisfaludy Sándor u. 1 - Pf: 233
Telefon:
+36(20)2865806
Gyűjtők Egyesület támogatása


Régió 1

Trianon emlékezete az egyik fő témája a képeslevezőlap-gyűjtők ez évi országos kiállításának. Tavaly a járványhelyzet elmaradt a találkozó, így a centenáriumra szánt összeállításaikat is most mutatják be a gyűjtők Szombathelyen, a Berzsenyi-könyvtárban.

–  Több mint ezer képeslap látható a tablókon, köztük igazi ritkaságok is. Mi, gyűjtők azt szoktuk mondani, hogy a képeslap többet ér, mint egy históriáskönyv. Számos olyan emléket örökítenek meg ezek a lapok, amelyek ma már nem láthatók. Idén is több történelmi vonatkozású tabló készült, de természeti és kulturális tematikájú anyagokat is láthatnak az érdeklődők – jegyzi meg Kőszegfalviné Pajor Klára, a Képeslevelezőlap-gyűjtők Országos Egyesületének elnöke.

Ezúttal tíz egyesületi tag válogatott a gyűjteményéből: az első világháborút lezáró békeszerződéshez kötődő emlékek mellett megjelennek a kiállított képeslapokon az 1986-os millenniumi ünnep látványosságai, a változatos madárvilág, a portréfestés remekei, a festett kazettás műemlék református templomok, Erdély, illetve Hódmezővásárhely látnivalói, valamint a brit királyi család magyar gyökereire is fény derül.

https://www.hirekplusz.hu/up_image/IMG_20210710_110316.jpg

–  Debrecenben élek, a városhoz kötődő képeslapok a gyűjteményem gerincét adják. Természetesen a most bemutatott darabok is kapcsolódnak Hajdú-Bihar megyéhez. Erzsébet királynő felmenői között van egy magyar grófnő, Rhédey Klaudia, aki birtokolta egy ideig a zsákai családi kastélyt – mondja dr. Nagy Attila orvos, közíró, képeslap-kiadó.

Magyarországon az első képes levelezőlapokat 1896-ban hozták forgalomba, és bár a táviratnak már vége, a képeslap még mindig tartja magát mint az üzenetküldés hagyományos eszköze.

További részletek - a kiállításról és a Képeslevelezőlap-gyűjtők Egyesületéről - ITT olvasható

Elérhetőségek:
Képeslevelezőlap-gyűjtők Egyesülete Cím: 9700 Szombathely, Ady tér 5. - Pf: 233 Telefon: +36(20)2865806

Szerző: Sajtóanyag


Vissza az előző oldalra!
Képeslevelezőlap-gyűjtők Egyesülete - Magyar