Elérhetőségek

Képeslevelezőlap-gyűjtők Egyesülete

Cím: 9700 Szombathely,
Kisfaludy Sándor u. 1 - Pf: 233
Telefon:
+36(20)2865806
Gyűjtők Egyesület támogatása


Kópháza projektzáró rendezvény

A  program 14 órakor a Sarlós Boldogasszony zarándoktemplomban tartott misével kezdődött, melyet a nyugdíjba vonuló Dr. Pápai  Lajos Győr-Moson-Sopron megyei megyéspüspök és Dr. Egidius Zivkovic  Kismartoni püspök celebráltak.  A szentmise keretében megáldották a fűtési rendszert. 

 A szentmise után körmenetben vonultak át a résztvevők a Szent Márton templomhoz, mely előtti kis téren színpad volt felállítva. A köszöntők  között  kulturális műsorok voltak.

A Köszöntők   magyar – és horvát nyelven hangzottak el.

Köszöntőt mondott Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatok államtitkára, aki beszédében kihangsúlyozta, hogy a magyar és horvát nép összefogásával és hitével valósulhattak meg ezek a projektek, melyhez az állami támogatás mellett a győri és a kismartoni püspökök is  jelentős összeggel hozzájárultak.

További köszöntőt mondott Firtl Mátás, Sopron és környéke országgyűlése képviselője, Dr. Gordan Grlic Radman Horvátország budapesti nagykövete, Hepp Mihály, a magyarországi horvátok nemzetiségi szószólója, Grubits Ferenc Kópháza polgármestere, Klemensits Ingrid Kópháza Horvát Nemzetiségi önkormányzatának elnöke.

A  kulturális műsorban felléptek a Nakovich Mihály Általános iskola táncosai és tamburazenekara, Busevecnek folklór csoportja.

A kultúrműsor után a Művelődési  Házban  két szombathelyi gyűjtő  Kőszegfalviné Pajor Klára és Steindl Rezső gyűjteményéből  Szent Márton bélyeg-és képeslap kiállítás nyílt A kiállítás június 2-áig tekinthetik meg az érdeklődők. 

Kópháza projektzáró rendezvény

Vissza az előző oldalra!
Képeslevelezőlap-gyűjtők Egyesülete - Magyar