Elérhetőségek

Képeslevelezőlap-gyűjtők Egyesülete

Cím: 9700 Szombathely,
Kisfaludy Sándor u. 1 - Pf: 233
Telefon:
+36(20)2865806
Gyűjtők Egyesület támogatása


Fájó gyűjteményünk – Trianoni képeslapokból nyílt kiállítás

Fájó gyűjteményünk – Trianoni képeslapokból nyílt kiállítás

A századik trianoni évforduló kapcsán képeslap-kiállítást állított össze Sárosi István a Tolnai utcai tagkönyvtárban. Az aranydiplomás gépészmérnök több mint hatvan éve gyűjt képeslapokat, és közülük választott több mint kétszázat ehhez a tematikához. Sárosi így nyilatkozott: – Az utóbbi tizenöt évben végre volt időm arra, hogy a már közel hatvanezer darabot számláló gyűjteményemmel komolyabban foglalkozhassak. Ennek eredményeképpen több mint harminc, elsősorban művészeti és földrajzi témák alapján csoportosított kiállítási anyagot tudtam készíteni a gyűjteményből, melyeket eleddig száztíz alkalommal mutathattam be. Trianon emlékére a 218 darab kiállított képeslapon és a mellettük lévő kísérőszövegeken keresztül változatos képet kaphatunk a békeszerződés előzményeiről és hatásairól. A Monarchia és ezen belül természetesen Magyarország is a négyéves háborúskodás után katonailag és ezt követően politikailag is összeomlott, a környező országok az ország területének jelentős részét maguk között felosztották a saját gazdasági és katonai érdekeiknek megfelelően. Az anyag bemutat százhúsz, az elcsatolt területen lévő magyar többségű települést, melyeknek fontos közigazgatási, gazdasági és közlekedési szerepük volt. A települések melletti leírás megemlíti az adott hely egy-egy híres szülöttjét is, akik a magyar történelem, művészet, politika ismert alakjai voltak. Másik húsz lap a békeszerződést követő időszak irredenta megnyilvánulásait mutatja be emlékműveken, propagandaanyagokon keresztül. Az ezt követő részben az 1938 és 1941 közötti időszakban visszatért magyar többségű települések akkor kiadott lapjai láthatók, míg az összeállítás utolsó lapja Magyarország légókörzeteit mutatja be, amelyek közvetve a revíziós politika bukására is utalnak – tudtuk meg.

A kiállítás a Fehérvári Könyvtárban november 28-ig tekinthető meg.


Vissza az előző oldalra!
Képeslevelezőlap-gyűjtők Egyesülete - Magyar